Legális a Bittorrent? Vagy most épp bűnözök? Hogy is van ez?

A (magyar) köztudatban egyértelműen az él, hogy a Bittorrent és minden más fájlcserélő hálózat illegális. Ez nagy mértékben (99%?) az ASVA és a BSA reklámhadjáratainak köszönhető, amiben „Illegális letöltés” szerepel. Na de nézzük a valóságot:

 ”Függetlenül a forrás legalitásától a lefele irányú, magáncélú másolás keretében végzett letöltés az legális” Ormos László Ügyvéd

Tehát Magyarországon (és még sok helyen máshol is) nem illegális a letöltés. Viszont a feltöltés már igen ami a Bittorrent protokol jóvoltából gyakorlatilag automatikusan be is következik. De ezeket a szálakat kibogozni szinte lehetetlen, már csak azért is, mert lehet titkosítani a protokollt és, mert nem minden peer Magyar állampolgár amiért rájuk már más jogszabályok vonatkoznak. Tehát a jogrendszer kissé „öngyilkos” módon viselkedik de kedvez a fájlcserélőknek.

Azonban szó sincs róla, hogy ezentúl bátran töltsünk le mindent a torrent segítségével. Igenis vannak olyan előadók, szerzők akik megérdemlik a pénzt. Sok olyan dolog van amit letöltöttem Internetről és meghallgatva, megnézve elmentem a boltba, mert azért mégiscsak más egy írott CD/DVD meg egy szépen nyomtatott CD/DVD tokkal (vonóval). Azonban az is igaz, hogy rengeteg dolog van amit hiába kerestem sok helyen nem találtam. Torrenten viszont megleltem és nem gondolkoztam, hogy eltöltsem-e.

Ezen cikk az M1-en bemutatott Kultúrház című műsor alapján íródott.

 

Derwer