Miután már minden platformra eljutott a Control első sztorikiegészítője, a The Foundation, eljött az ideje, hogy az AWE is megjelenjen. A DLC-t beharangozó előzetest Alan Wake narrálja, hogy aztán a végén ő maga is megjelenjen.

Augusztus 27. jelöli a Control megjelenésének egyéves évfordulóját, és a Remedy Entertainment épp illőnek találta, hogy ekkorra időzítse a játék második és utolsó kiegészítőjét, az AWE-t. A The Foundation márciusban jelent meg, hogy új felfedeznivalót adjon Jesse Fadennek, az AWE pedig egy különös jelenséget hoz magával, aminek Bright Falls városához van köze.

Az AWE egyébként az Altered World Event rövidítése, egy olyan eseményé, amikor természetfeletti erők érintkeznek a világunkkal. Ezeknek a kezeléséért az Investigations Sector felelt, ám egyszer valami szörnyen félresikerült, és azóta a szektort lezárták. Jesse-nek mégis be kell most merészkednie oda.

A kiegészítő sok újdonságot hoz magával, köztük a Surge nevű gránátvetőt és egy különös játékgépet, ami a lezárt szektorban található. A gépezet segítségével újrajátszhatjuk a kampány négy boss fightját és az Ashtray Maze-t. Az újdonságokat soroló blogposztjukat a fejlesztők egy rejtélyes felvetéssel zárják: mi van, ha létezik egy minden címet összekötő Remedy Univerzum? Talán hamarosan meglátjuk, hová futnak ki a játékokban itt-ott elrejtett easter eggek.

A The Foundationnel ellentétben az AWE-ra nem kell várnia az xboxosoknak. Augusztus 27-én egyszerre lesz elérhető Xbox One-on, PlayStation 4-en és PC-n is.

Forrás: https://www.gamekapocs.hu/hir/68212/control_awe_avagy_alan_wake_eljovetele