Legutóbb 2010-ben változtattunk radikálisan az oldalon, melynek következtében gyökeresen megváltoztattuk mind a kinézetet, mind pedig az oldal alapjait. Azóta 4 év telt el és úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy újabb megújulásnak.

Ahogy látható, az oldal kinézete ismét nagyobb átalakuláson ment keresztül. De nem csak a kinézet, hanem a fórum is megváltozott. A hagyományos fórumot felváltotta egy kérdés-válasz alapú segítségnyújtó felület, melynek segítségével véleményem szerint könnyebb lesz megtalálni egy adott problémára a megoldást.

Kissé átalakítottam a korábbi “leírások” szekciót is, mely immár “Tudásbázis” néven található meg a menüsoron és tartalmaz minden korábbi cikket, leírást, ami ahhoz kell, hogy gördülékenyen tudjátok használni a klienst és mindent megtudhassatok a torrentezésről.

Ami újdonság, hogy megjelent egy hírek szekció. Itt ti tudtok híreket küldeni, így részt vehettek az oldal bővítésében és hozzászólni is tudok szólni a hírekhez.

 

A felhasználói adatokat folyamatosan teszem át az új oldal alá, tehát a korábbi felhasználónevek megmaradnak viszont fontos, hogy mindenkinek jelszó emlékeztetőt kell kérnie.
Híreket beküldeni illetve a fórumba írni csak regisztrációt és bejelentkezést követően lehet.

Ha bármilyen problémát tapasztaltok az oldal működését illetően, akkor a Kapcsolatok menüpont alatt lévő űrlap segítségével írjátok meg a problémát!

Együttműködéseteket és segítségeteket köszönöm!

Genesis