Több forrás is arról árulkodik, hogy végre megtörhet a jég, és a jövő heti Ubisoft Forwardon bejelenti a francia stúdió, hogy nem csak a Splinter Cell-, de a Prince of Persia-sorozat is visszatérhet.
Az elmúlt években a Ubisoft gúnyos tréfát űzött, mind a Splinter Cell-, mind a Prince of Persia-játékok rajongóival, hiszen bár mind a két franchise-hoz hozzányúlt ilyen-olyan formában, de új részt egyik széria sem kapott. Azonban könnyen lehet, hogy ez hamarosan megváltozik.
Jason Schreier szerint ugyanis a jövő hét csütörtökön esedékes Ubisoft Forwardon jelentik be a korábban már (szintén általa) pletykált Prince of Persia-remake-et. Schreier általában megbízható információkkal rendelkezik, de azért előre még senki ne bontson pezsgőt.
A herceg mellett talán Halász Samu is visszatérhet, nemrég ugyanis a francia stúdió megújította a Splinter Cell védjegyet. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy szeptember 10-én bejelentenek hozzá egy rendes folytatást, de mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.
Mi mindenesetre örülnénk, ha nem csak a Netflixen látnánk viszont Samet, ahogy a Prince of Persia-sorozat is visszatérhetne – a VR-szabadulószoba mellett – PC-kre és konzolokra.
Forrás: https://www.gamekapocs.hu/hir/68558/regota_vart_bejelentesekkel_keszul_a_ubisoft