A Microsoft belenyúlt az Xbox Game Pass brandjébe, és a hétvégén közzétett logó alapján már csak Game Passként hivatkozik az előfizetéses szolgáltatásra. Egyelőre nem tudni, hogy miért döntöttek a redmondiak a változtatás mellett.
A Microsoft épp gőzerővel gyurmázza a szolgáltatáspalettáját, és a jelek szerint az Xbox Game Passt tartaná meg ernyőmárkának, amelybe magába foglalja majd az xCloud előnyeit is – eközben a cég az Xbox Live Gold nyugdíjazására készül a pletykák szerint.
Ilyen változtatások mellett apróság, de a hétvégén az Xbox Game Pass márkázásába is belenyúltak a redmondiak, és a Twitteren közzétett új logó tanúsága alapján elhagyják az elnevezésből az „Xbox” szót, és már csak Game Passként hivatkoznak a szolgáltatásra. Az Xbox körkörös logóját persze továbbra is feltüntetik a név mellett.
A Microsoft nem fejtette ki, hogy miért döntött így, de aki esetleg abban reménykedett, hogy a cég új platformokat szeretne meghódítani a szolgáltatással, csalódni fog: habár Redmondban tényleg az volt a terv eredetileg, hogy mindenhol elérhetővé tennék a Game Passt, Phil Spencer nemrég elárulta, hogy mára letettek erről.
Forrás: https://www.gamekapocs.hu/hir/68162/valtozik_egy_kicsit_az_xbox_game_pass_elnevezese