
Miközben az inXile Entertainment azon van, hogy elvégezze az utolsó simításokat a Wasteland harmadik részén, egy multiplayer-orientált VR-lövöldén is elkezdett dolgozni, amely még az idei év során megjelenhet.
A Frostpoint VR: Proving Grounds koncepciója tehát nem is állhatna messzebb a Wastelandétől, hacsak nem vesszük figyelembe azt, hogy mindkét játék egy posztapokaliptikus világban játszódik. Az első trailer alapján sarkköri katonai létesítményekben járunk, a húszfős összecsapások során pedig nemcsak az ellenséges katonákkal, de mindenféle biomechanikus lénnyel is meg kell küzdenünk.
A PvPvE-játékok rajongóinak tehát mindenképpen érdemes odafigyelni az anyagra, amely egyébként az Oculus Rifttel, a HTC Vive-vel és a Valve Indexszel lesz majd játszható. A készítők nagyjából egy tucatnyi fegyvert ígérnek a játékosoknak, ezek között pedig egészen egzotikus darabokat is találunk majd – a VR-os gunplay mindenesetre realisztikus lesz a srácok szerint, ami a tartásuk vagy az újratöltés közben azonnal ki is fog derülni.
A Frostpoint megjelenése idén várható, és bár az inXile már egy Microsoft-csapat, a projekthez nincs közük, a kiadásért a japán Thirdverse felel.
Forrás: https://www.gamekapocs.hu/hir/68125/vr_lovolden_dolgozik_az_inxile