Az Everspace nagyobb és részletesebb folytatásának korai hozzáférésű változatának startja egész eddig nem jött össze. Most azonban végre már nem kell sokat várnak, két héten belül pilótafülkébe pattanhatunk.

A Rockfish Gamesnek tavaly nem volt szerencséje az Everspace 2 korai hozzáférésének elindításával. Előbb a koronavírus miatt halasztottak, majd amikor a Cyberpunk 2077 átkerült decemberre, inkább kihagyták az évet egy januári start kedvéért. Ezen már szerencsére nem változtatnak, a január 18-án esedékes rajtról előzetesben adtak hírt.

A fejlesztők szerint a játék early access változata 25 órányi tartalommal rendelkezik majd. A legfontosabb játékelemek már a helyükön vannak, a kampány első tizenkét óráját és több mellékküldetést is teljes angol szinkronnal élvezhetünk.

Az ígéretek szerint a végleges változatban kétszer annyi tartalom lesz, mint ebben: a korai hozzáférésben megtalálható két csillagrendszer mellé négy-hat másik készül, valamint több hajótípus is lesz. Az early access idejét körülbelül 18 hónapra lövik be, Steamen és GOG-on is elérhető lesz. A teljes megjelenés valamikor 2022-ben várható.

Forrás: Gamekapocs.hu