Újabb cégnél kezd betelni a pohár az Apple által az App Store-ban alkalmazott jutalékrendszer feltételei miatt. Ezúttal a Facebooknál feszültek be azért, amiért az Apple minden, az App Store-ból letöltött appon (azaz effektíve minden iOS-alkalmazáson) keresztül értékesített digitális termék és előfizetés árából 30 százaléknyi jutalékot zsebre tesz. A cég egyelőre nem indított jogi csatát, helyette publikus nyomásgyakorlással próbál hatni az Apple-re úgy, hogy az új szolgáltatásánál a fizetés előtt felhívta (volna) a figyelmet arra, hogy az Apple-hez kerül a kifizetett összeg 30 százaléka.
A jutalékokra utaló üzenetek végül sem iOS-en, sem Androidon nem jelentek meg.
A Facebook a Reuters beszámolója szerint végül arra kényszerült, hogy az üzenetet teljesen eltüntesse, az Apple ugyanis nem hagyta jóvá az applikációnak azt az új iOS-es verzióját, mely felhívja a figyelmet a fentiekre, sem annak finomított változatát, melyben a fizetésnél csak annyi szerepelt volna, hogy a Facebook nem szed jutalékot a befolyt összeg után. Az Apple a riport szerint arra hivatkozva blokkolta a két üzenetet, hogy az App Store szabályzata szerint a fejlesztőknek tilos a végfelhasználókat irreleváns információkkal ellátni.
A Facebook így is feltüntetné valahol ezeket az információkat – további részletek a HWSW-n!
Forrás: https://www.gamekapocs.hu/hir/68506/hwsw_komoly_apple_facebook_viszaly_erik