Nemrég az Xbox Series X fehér színű kontrolleréről láthattunk kiszivárogtatott képeket, most pedig a konkurens konzol fekete változata is napvilágot látott. A PlayStation 5 újszerű, túlnyomóan fehérben pompázó dizájnja megosztotta a játékosközösséget, ez pedig nem is olyan meglepő, hiszen az első szürke PlayStation után a PS2, PS3 és PS4 alapverziói is feketében, fekete kontrollerrel csomagolva kerültek piacra.
És habár a sötét színű PlayStation 5 és az ehhez illő kontroller szintén elkerülhetetlennek tűnik, a fenti képek elsőre talán hagynak némi kívánnivalót maguk után. Talán éppen a fekete alapon virító fehér gombok azok, amelyek szokatlan összhatást keltenek – nem lepődnénk meg, ha a végleges változat a DualShock 4 gombjaihoz hasonló színkombinációval érkezne.
A fekete kontroller láttán természetesen felmerül a kérdés: hogyan festene a hozzá társuló konzol? Nem valószínű, hogy a Sony csupán felcserélné a fekete gépház és a fehér oldalszárnyak színeit – egy teljesen fekete, esetleg itt-ott fehérrel kontúrozott konzoltestet sokkal könnyebben el tudnánk képzelni.
Érdemes megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy a Sony egyszer már egy hivatalos promóciós képen is megmutatta a fekete DualSense kontrollert. A júniusi videóbemutatójukat a lenti képpel reklámozták, az itt látható fekete gombos dizájn pedig jócskán eltér a fenti fotóktól.
Forrás: https://www.gamekapocs.hu/hir/68196/kiszivargott_kepeken_a_fekete_dualsense