Kicsivel több mint egy hónappal később végül PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre is megérkezett a Little Nightmares II demója, amit a PC-s játékosok korábban már a Steamen kipróbálhattak.

Úgy látszik a ma egy ilyen Little Nightmares-hírekben bővelkedő nap, hiszen miközben a PC-s játékosok ingyenesen csaphatnak le (majd) az első részre, addig a konzolosok is végre kipróbálhatják a második rész demóját.

A Wildernessre keresztelt próbaverzió pontosan megegyezik a Steamen már múlt hónapban debütált változattal, így akik PC-n már játszottak a játékkal, azoknak nem lesz a demóban túl sok újdonság.

A Little Nightmares II február 11-én jelenik meg PC-re, Nintendo Switchre, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Később az év folyamán pedig a PS5-ös és Xbox Series X/S-es változat is élesedik, amire a jelengenerációs tulajok ingyenesen frissíthetnek majd.

Forrás: Gamekapocs.hu