
Évek óta pletykálnak róla, sőt ezernyi teasert kaptunk már hozzá, az imént azonban végre bemutatkozott a Batman: Arkham Originst is jegyző WB Games Montreal következő fejlesztése, a Gotham Knights. A játék 2021-ben fog megjelenni, és PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, valamint Xbox Series X-re készül.
A játékról szóló szóbeszédek igaznak bizonyultak, a Gotham Knights nem Batmanre fókuszál, ő ugyanis a sztori szerint meghalt (legalábbis az első trailer alapján erősen úgy tűnik), most a kicsiny „családján” a sor, hogy nyakába vegye Gotham öt kerületét, felpattanjon a Batcycle-re, és a létező legjobb kütyüket bevetve rendet tartson a város utcáin.
A kétfős kooperatív móddal is felvértezett játékban a folyamatosan fejleszthető Batgirl, Nightwing, Red Hood és Robin kapja a főszerepet, és természetesen mindegyikük más fegyverzettel, illetve képességekkel száll szembe a rosszfiúkkal:
- Batgirl, vagyis Barbara Gordon a néhai Jim Gordon lánya, képzett hackerként pedig már bizonyított Batman oldalán korábban. Jártas a kickboxban, a capoeirában és a jiu-jitsuban is, a harcok során pedig egy tonfát is bevet.
- Nightwing, azaz Dick Grayson volt az első Robin. A család legidősebb és legbölcsebb tagja, nem mellesleg született vezető, aki kiváló akrobata, és mesterien forgatja az eskrimabotjait.
- Red Hood valódi neve Jason Todd, klasszikus antihős: kissé labilis és lobbanékony, ami persze nem meglepő, hiszen egyszer már meghalt – a halálból Batman egyik legnagyobb ellenfele hozta vissza. Rendkívül hatékony harcos, és előszeretettel nyúl a pisztolyaihoz.
- Robin, akit civilben Tim Drake-nek hívnak, a csapat zsenije, aki megszállottan hisz Batman víziójában. Amellett, hogy kiválóan forgatja a botját, ügyesen lopakodik, és még teleportálni is tud.
A bejelentés mellé egy hosszabb sztorielőzetest és egy hétperces gameplay videót is kaptunk. Utóbbi a Mr. Freeze-sztorivonalból ad egy kis ízelítőt, a játék főgonoszai azonban a pletykáknak megfelelően a Court of Owls tagjai lesznek.
Forrás: https://www.gamekapocs.hu/hir/68377/lehullott_a_lepel_a_gotham_knightsrol