Várható volt, hogy a múlt heti bejelentés után – miszerint a héten újabb Playstation 5-műsorral jelentkezik a Sony – újabb pletykák fognak felbukkanni, mind a konzolról, mind az arra érkező(nek vélt) játékokról.
A hétvégén derült ki, hogy szeptember 16-án újabb rendezvénnyel jelentkezik a Sony, amiben ismét a PlayStation 5 lesz a rivaldafényben, és remélhetőleg most már ők is bejelentik a konzol árát és a megjelenésének a dátumát. Az előbbivel kapcsolatban érkezett egy pletyka, miszerint az egyik legnagyobb spanyol bolthálózat – az El Corte Inglés -rendszerében feltűnt két új konzol 499 és 399 eurós áron, ami az időzítés miatt valószínűsíthető, hogy a PS5 lenne.
Amennyiben hihetünk a fenti képnek, akkor a Sony a Xbox Series X modellel megegyező áron küldené csatába a PlayStation 5-öt, míg értelemszerűen a lemezmeghajtó nélküli konzol kapná a 399 eurós árcédulát. Remélhetőleg szerdán véget ér az ezzel kapcsolatos találgatások sora.
A másik pletyka pedig – amivel kapcsolatban remélhetőleg okosabbak leszünk két nap múlva -, az a Final Fantasy XVI-leleplezése lehet, amit sokan úgy vélnek, hogy szintén a szerdai műsorban lesz esedékes. Ugyanis a Square Enix executive producere, Shinji Hasimoto, nemrég reagált a Sony eredeti twitteres bejegyzésére, majd nem sokkal később törölve is lett az üzenete. Ez pedig ha nem a véletlen műve, akkor komoly esély van arra, hogy a legendás szériával kapcsolatban is kapunk valamilyen bejelentést – többek szerint a várva-várt folytatás bemutatkozás a legesélyesebb.
Forrás: https://www.gamekapocs.hu/hir/68655/playstation_5_pletykak_hetfore