
Mára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy egy játék – legyen szó akár régi, akár új címről – jókora közönségre tehet szert, ha hirtelen megjelenik a Steam platformján. Úgy tűnik, hogy a Guild Wars 2 kiadója, a koreai NCSoft is szeretne egy szeletet vágni ebből a pitéből, így novemberben itt is elérhetővé válik majd a játék, ezzel felkészülve a 2021-ben megjelenő következő nagy expanzióra, az End of Dragonsra, melynek első teaserét is most mutatták be.
Az átállás azonban nem lesz zökkenőmentes – fogalmazhatunk akár úgy is, hogy kifejezetten tragikus az ArenaNet lépése. A fejlesztők bejelentették, hogy a már meglévő felhasználói fiókok, a rajtuk lévő karakterekkel egyetemben elérhetetlenek lesznek a steames klienssel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy integrációra nem kerül sor, a veterán játékosok kénytelenek lesznek továbbra is az ArenaNet saját rendszerét használni, ez pedig érvényes visszafelé is, tehát a Steam-felhasználók sem léphetnek be később az ArenaNet launcherén. Szerencsére ez a szeparáció a játékon belül érzékelhetetlen lesz – itt szabadon érintkezhetnek majd mindkét tábor játékosai.
Forrás: https://www.gamekapocs.hu/hir/68423/steamre_tart_a_guild_wars_2_de_akad_egy_bokkeno