2020-ban sem veszített a népszerűségéből a Counter-Strik: Global Offensive, sőt, sosem látott népszerűségnek örvendett a Valve FPS-e tavaly tavasszal. Az új évben sem lustálkodik a fejlesztőcsapat, és már ki is adott egy nagyobb frissítést a lassan nyolc éves játékhoz, amibenapróbb újítások mellett a legjelentősebb változtatás, amit a patch hozott, hogy kiveszi a botokat a kompetitív és wingman játékmódokból.

Eddig ugyanis, ha valaki rossz netkapcsolat miatt kiesett volna ezekből a játékmódokból, akkor a mesterséges intelligencia ugrott be a helyére, nos, az update után egyszerűen csak emberhátrányban lesz a csapat, amíg visszacsatlakozik az illető. Amennyiben pedig az egész csapat lelépne, akkor egyetlen egy botot betesz majd a rendszer a spawn pontra, aki ott is fog várakozni a kör hátralevő idejében.

Egyesek örömmel fogadták a változtatást, azonban sokak szerint jobb megoldás lenne, ha a Valve intelligensebbé tenné a gépi társakat, hogy valóban végrehajtsák a kiadott utasításokat, vagy tudjanak például fegyvereket vásárolni, illetve azokat eldobni a csapattársaiknak.

Forrás: Gamekapocs.hu